Lapátoltak
Kajak-kenu vb - Tótka és Molnár ritka bravúrja
Tótka Sándor és Molnár Péter ritkán látható bravúrt hajtott végre a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján, ugyanis gyakorlatilag kétszer is megnyerte a férfi kajak kettesek 200 méteres döntőjét.
2015.08.22 13:23MTI
Az első rajt rossz volt, két egység is beragadt, de a többiek nem hallották, hogy visszalőtték volna őket, így teljes erőbedobással végig küzdötték a távot. Az első, "rossz" versenyt megnyerték a magyarok, de nem örülhettek, majd a versenybíróság úgy döntött, hogy újra lebonyolítják a döntőt. Hiába óvtak a magyarok, szűk egy óra múlva ismét ott sorakoztak a rajtvonalnál a résztvevők, s újra elrajtolt a mezőny. A megismételt futamban aztán a magyar duó talán még jobban is lapátolt, mint korábban, és ismét elsőként haladt át a célvonalon - így egy órán belül kétszer is megnyerve a versenyt aranyérmes lett.
Magyarország a kilencvenes évek vége óta nem nyert vb-t ebben a számban, amely már olimpiai szám is, így a magyar szövetség vezetői, az edzők és a két érintett versenyző a diadalt követően boldogan ölelgették egymást a parton.
"Nem hallottuk, hogy visszalőtték volna a versenyt, csak a beérkezés után tudtuk meg, hogy ismétlés lesz - mondta Molnár Péter. - Természetesen nem örültünk, de a köztes időben sikerült regenerálódnunk, s végül még nagyobb különbséggel is nyertünk, mint az első versenyben. Mentálisan dőlt el minden, apró, pici dolgok döntöttek."
"Edzésen is gyakoroltunk ilyen szituációt, hogy mentünk egy maximális pályát, majd utána nem sokkal még egyet. Így nem ijedtünk meg a kialakult helyzettől" - árulta el Tótka Sándor.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka és Molnár tavaly ősszel ült össze először, azaz az idei az első idényük együtt. Hűvös Viktor irányításával készülnek, s a mostani siker előtt júniusban már a bakui Európa Játékokon is dobogóra állhattak, ott bronzérmesek lettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06