Siker!
Világbajnok lett a vitorlázó Érdi Mária
Júliusi ifjúsági Európa-bajnoki címe után a Laser Radial női olimpiai hajóosztály korosztályos világbajnokságán is győzött Érdi Mária. A kanadai Kingstonban megrendezett vb-n az U19-es lányok mezőnyében 22 nemzet 53 versenyzője között végzett az élen. A 17 esztendős magyar vitorlázó végig vezetve, meggyőző versenyzéssel diadalmaskodott.
2015.08.21 09:46ma.hu
Forrás a képen látható
A Tihanyi Hajós Egylet színeiben induló tehetség a kanadai vb-n rögtön két futamgyőzelemmel kezdett, összességében pedig a megrendezett tíz futamból hatot is megnyert. A Mári becenévre hallgató magyar lány mögött az uruguayi Moreira és a lengyel Kwasna végzett a második és harmadik helyen.
Érdi Mária a kingstoni vb-diadallal továbbra is elmondhatja magáról, hogy eddigi pályafutása minden utánpótlás világversenyéről éremmel térhetett haza: 2013 óta összesen kilenc korosztályos világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett. Idei legnagyobb célja ugyanakkor az, hogy a felnőttek között is megpróbáljon kvótát szerezni a jövő évi riói olimpiára, amelyre a novemberi ománi világbajnokságon lesz lehetősége.
Érdi Mária 2013 óta összesen 9 utánpótlás korosztályos világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett:
2015
- Laser Radial U19 Eb: 1.
- Laser Radial U19 vb: 1.
2014
- Byte vb: 3.
- Byte Eb: 2.
- Laser Radial U17 Eb: 3.
- Laser Radial U17 vb: 1.
- Laser Radial U19 vb: 2.
2013
- Byte vb: 1.
- Byte Eb: 2.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


