Rio 2016
Több tucat gratuláció a 2024-es budapesti olimpiai pályázathoz
Több tucat ország sportvezetője gratulált a 2024-es budapesti olimpiai pályázathoz Rio de Janeiróban, a jövő nyári ötkarikás játékok csapatvezetői találkozóján.
2015.08.21 04:28MTIA Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) Szabó Bence főtitkár és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató képviselte a háromnapos találkozón.
"A többség biztatott, bátorított, hozzátéve: Budapest, a magyarok megérdemelnék, hogy olimpiát rendezzenek - nyilatkozta Szabó Bence a MOB honlapjának. - Olyan is akadt, akinek a szavaiból az derült ki, nem hiszi, hogy komolyan gondoljuk a jelentkezést, a beszélgetés végére azonban meggyőztük, Budapesttel igenis számolni kell."
A magyar főváros mellett egyelőre négyen jelezték pályázati szándékukat: Hamburg, Toronto, Róma és Párizs, de Los Angeles és Baku is fontolgatja a jelentkezést. A NOB 2017 szeptemberében, Limában dönt a házigazdáról.
Szabó Bence elmondta, kijelölték a magyar küldöttség szálláshelyét az olimpiai faluban, s kitért a még épülő versenyhelyszínek állapotára is.
"Akad ugyan még egy-két létesítmény, melyen dolgoznak, de a legkevésbé kész is már 70 százalékos állapotban van" - mondta a sportvezető, s hozzátette, meggyőződése, hogy nincs miért aggódni, mert "a riói olimpián minden tökéletesen rendben lesz, és valóban a sportolókról fog szólni".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06