Foci
Dzsudzsák Balázs ismét Törökországban
A magyar szélső ismét Törökországba utazott és a hétfői orvosi vizsgálatokat követően aláír a Bursaspor labdarúgócsapatához.
2015.08.16 15:37MTIA török klub honlapján látható videófelvételen a landolást követően rögtön a magyar válogatott szélsőjének nyakába akasztották a klub sálját, majd már így nyilatkozott.
"Budapestről érkeztem és készen állok az új kihívásra. Száz százalékig pozitív benyomást szereztem a klubról előző látogatásomkor, mindenki kedvesen fogadott. Remélem, a legjobb tudásom szerint tudom segíteni a csapatot" - mondta a Dinamo Moszkvától érkező Dzsudzsák.
A 28 éves játékost az egyesület történetének egyik legnagyobb igazolásának tartotta az interjút készítő riporter, Dzsudzsák pedig abbéli reményét fejezte ki, hogy a csapat másodjára is bajnok lesz, majd hozzátette, mindenképpen dobogón szeretne zárni a Bursasporral.
"Holnap reggel lesz az orvosi vizsgálat, azután pedig sor kerülhet az aláírásra. Örülök, hogy véget ért a bizonytalanság, hiszen nagyon fontos, hogy mihamarabb játszhassak. Remélhetőleg jövő héten be is mutatkozhatok már. Óriási tisztelettel és szeretettel fogadtak már most, remélem, sok örömöm lesz itt" - írta Facebook oldalán Dzsudzsák.
Dzsudzsák 2008-ig a Debrecen játékosa volt, majd a PSV Eindhovenben szerepelt három éven át. Oroszországba előbb 2011-ben az Anzsi Mahacskalához igazolt, majd egy évvel később került a Dinamo Moszkvához.
A Bursaspor az előző idényben hatodik helyen zárt a török bajnokságban
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


