Kazany
A vaslady újra bearanyozódott: Hosszú Katinka aranyérmes 400 méter vegyesen
Megvédte világbajnoki címét Hosszú Katinka 400 méteres vegyesúszásban a kazanyi vizes világbajnokság utolsó, vasárnapi versenynapján.
2015.08.09 18:08MTI
A vizes vb úszóversenyeinek vasárnapi zárónapján a 26 éves magyar az országos csúcstól nyolc századdal elmaradva, 4:30.39 perces eredménnyel ért célba.
Hosszú - aki önmaga ötödik, a magyar úszósportnak pedig a 26. világbajnoki címét szerezte - a harmadik érmét nyerte a tatár fővárosban, miután hétfőn 200 méter vegyesen világcsúccsal védte meg titulusát, majd szombaton 200 méter háton lett harmadik.
Jóllehet a mezőnyben Hosszú az egyik legjobb pillangós, kanadai riválisa tartotta vele a lépést, ugyanakkor háton már jelentős előnyre tett szert a magyar úszóklasszis, aki így a harmadik száz méterre több mint egy testhossznyi előnnyel fordult rá. Mellen tartotta előnyét, és ekkor már csak az idővel csatázott, végül az országos csúcstól éppen elmaradva csapott célba, pályafutása ötödik nagymedencés aranyát szerezve meg.
"Amit megígértem, ahhoz tartottam magam, mindent kiadtam magamból. Begörcsölt a lábam az utolsó ötven méterre, el sem hiszem, hogy sikerült végigcsinálnom" - nyilatkozta Hosszú a döntőt követően az M4 Sportnak. "Kemény nyolc nap volt, nemcsak fizikálisan, mentálisan is kifárad az ember ilyen kemény teljesítések között. Tegnap elég dühös voltam magamra, mert úgy éreztem, hogy nem adtam ki magamból mindent, ma ez többszörösen sikerült."
Eredmények:
női 400 m vegyes, világbajnok:
HOSSZÚ KATINKA 4:30.39 perc 2. Maya Di Rado (Egyesült Államok) 4:31.71 3. Emily Overholt (Kanada) 4:32.52
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06