Sakk
Lékó Péter-Li Csiao párosmérkőzés lesz augusztusban Szegeden
Lékó Péter augusztus 14. és 20. között a kínai Li Csiaóval játszik páros sakkmérkőzést Szegeden.
2015.07.23 11:57MTIA magyar nagymester Szeged városa és a Magyar Sakkszövetség közreműködésének köszönhetően szerepel hazai közönség előtt.
"Azt szokhattuk meg, hogy Lékó Péter általában külföldön versenyez, ezért ez most egy kivételes alkalom lesz arra, hogy az érdeklődők itthon lássák játszani" - mondta Szentgyörgyi Pál, Szeged alpolgármestere, aki hozzátette, Lékónak még nem volt hasonló mérkőzése Magyarországon.
Az önkormányzat támogatási szerződést kötött Lékó Péter egyesületével, hogy segítse felkészülését a szeptemberi világkupára és a jövő évi sakkolimpiára - tette hozzá Szentgyörgyi Pál, kiemelve, hogy a 35 éves magyar nagymester 2005 óta a város díszpolgára.
Az alpolgármester azt mondta, hogy a találkozót a magyar szövetség szervezi, az érdeklődés iránta pedig máris jelentős, különösen azért, mert Szegeden sakkiskola is van, így a fiatal játékosoknak lehetőségük nyílik élőben megnézni Lékó Péter meccseit.
A szintén nemzetközi nagymester Li Csiao elleni párharcban a felek hat mérkőzést vívnak egymással a szegedi ifjúsági házban. Az első összecsapás augusztus 14-én 15 órakor kezdődik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


