A hálón túl
Jelentős játékosmozgás a balmazújvárosi férfi kézilabdásoknál
A Kőnig-Trade Balmazújváros jelentős játékmozgást követően kezdte meg a felkészülést a férfi kézilabda NB I augusztus 30-án rajtoló új idényére.
2015.07.15 09:32MTIA klub közleménye szerint a keretből tizenketten távoztak, helyükre hét új igazolás - többek között a szlovák kapus Teodor Paul, az irányító-átlövő Jozef Hantak és a szerb balszélső Marinko Kekezovic -, valamint három saját nevelésű fiatal érkezett.
"Jobb eredményt szeretnénk elérni, mint az elmúlt idényben. A csapat szerkezeti átalakítása is erre irányult" - fogalmazta meg a célkitűzést Füzesi Ferenc vezetőedző. Hozzátette, a Pánamerikai Játékokon szereplő dominikai Mateo Dioris, illetve a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett Universiadén kilencedikként zárt magyar válogatottól visszatérő Morva Zoltán csak később csatlakozik a kerethez.
A Balmazújváros a legutóbbi szezonban a 11. helyen végzett, ám nem esett ki, ugyanis a szövetség döntése szerint az NB I előző kiírásának valamennyi résztvevője a 14 csapatosra bővült élvonalban folytathatja szereplését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


