Hegymászók
K2-expedíció - A hármas táborba tart Varga Csaba és Suhajda Szilárd
Elindult az utolsó akklimatizációs mászásra, a 7400-7500 méteren található 3-as táborba a magyar K2-expedíció mászópárosa, Varga Csaba és Suhajda Szilárd.
2015.07.14 17:18MTIA 3-as táborban a tervek szerint egy-két éjszakát töltenek el. Várhatóan a hétvégén térnek vissza a megközelítőleg 5 ezer méter magasan lévő alaptáborba, ahonnak a pihenés után - jó idő esetén - a csúcs megközelítése és a csúcstámadás következik július 25. és 30. között - mondta el Varga Csaba a Duna televíziós csatorna Hazajáró című műsorának.
Hozzátette: a K2 egy nehéz hegy, amelynek megmászása tovább tart a Broad Peak vagy a Gasherbrum II. meghódításánál, s bár felkészültek rá, fizikailag és pszichikailag is megviseli őket. Rámutatott, hogy körülbelül most vannak az expedíció közepén, hiszen július 1-jén érték el az alaptábort és augusztus elején indulnak vissza Magyarországra.
"Minden megteszünk annak érdekében, hogy megmásszuk a hegyet és lejöjjünk élve. Semmit sem kockáztatunk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy feljussunk a csúcsra" - hangsúlyozta Varga Csaba.
A világ második legmagasabb hegycsúcsát, a Pakisztán területén található 8611 méter magas K2-t a nagyváradi Varga Csaba és a békéscsabai Suhajda Szilárd oxigénpalack nélkül készülnek meghódítani. A csúcstámadás nyolcezer méterről, a negyedik táborból indul majd, a hegymászók az Abruzzi-sarkantyún keresztül próbálnak majd feljutni a Karakorumban található csúcsra, amelyet magyar mászónak még nem sikerült meghódítania.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


