10 milliárdos állami támogatás
Bemutatták a Haladás új sportkomplexumának látványterveit
Bemutatták hétfőn Szombathelyen a Haladás közel tízmilliárd forintnyi állami támogatásból épülő új sportkomplexumának végleges látványterveit.
2015.07.13 16:13MTIHende Csaba honvédelmi miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője a városházán tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az új sportkomplexum nem a labdarúgóknak, hanem a Haladás mind a tizenkét szakosztályának - köztük természetesen a labdarúgóknak is -, valamint a sportot kedvelő és művelő szombathelyi embereknek épül. Hozzátette, az egyesület szakosztályaiban jelenleg 550 igazolt versenyző és több száz utánpótlás korú gyermek sportol
Hende Csaba szólt arról is, hogy az épülő M86-os autóút és az új sportkomplexum együttesen lehetővé teszi, hogy a város a jövőben európai vagy akár világszintű sportversenyeknek is otthont adjon, ezáltal fellendítve a turizmust, a gazdaságot.
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki a csaknem tízmilliárd forintnyi kormányzati támogatásért, ami szavai szerint ötven évre meghatározza annak a városrésznek a képét, ahol majd az új sportkomplexum áll.
Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi Rohonci úti Haladás stadion 1975-ben épült, az avató annak idején egy labdarúgó Európa-bajnoki-selejtező volt, amelyen a magyar válogatott 8-1-re legyőzte a luxemburgi csapatot.
Puskás Tivadar elmondta, a - várhatóan 2016 végére elkészülő - sportkomplexum a 2024-es olimpián, amennyiben Budapest elnyeri a rendezés jogát, információi szerint a női labdarúgó-selejtezők és a gyeplabda-mérkőzések egyik helyszíne lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06