Egy góllal jobbak voltak
A magyar női vízilabda-válogatott legyőzte az ausztrálokat
Az egyformán a hónap végén rajtoló világbajnokságra készülő csapatok szombati mérkőzésén a magyar női vízilabda-válogatott egy góllal legyőzte Ausztrália legjobbjait a Margitszigeten.
2015.07.11 14:40MTI
Eredmény:
Magyarország-Ausztrália 11-10 (2-6, 5-0, 2-2, 2-2)
a magyar góldobók: Keszthelyi 4, Illés 2, Antal, Kisteleki D., Takács, Szücs, Bujka 1-1
A tavalyi Európa-bajnoki bronzérmes hazai együttes gyengén kezdte a mérkőzést a friss világliga-ezüstérmes vendégekkel szemben, akik hat alkalommal is bevették Merész András szövetségi kapitány alakulatának kapuját az első negyedben, míg a magyar együttes válaszul csak két gólra volt képes.
A második nyolc percben annál jobban teljesítettek Takács Orsolyáék, akik ekkor már remek védekezés mellett szebbnél szebb támadásokat vezetve ötször is betaláltak, s a nagyszünetre 7-6-ra fordítottak.
Az oroszországi vb előtti utolsó felkészülési meccsen a harmadik negyed már teljesen kiegyenlített játékot hozott, s a 2013-as világbajnokságon harmadik Merész-csapat meg tudta őrizni egygólos előnyét a befejező negyedre.
Amelyben újfent két-két találat esett mindkét oldalon. Magyar szempontból a legfontosabb öt másodperccel a vége előtt született, amikor is Bujka Barbara ötméteresből biztos kézzel lőtt az ausztrál kapuba, kialakítva a 11-10-es végeredményt.
Merész András így összegzett a szövetség honlapjának a találkozó után:
"Az első negyedben sokszor voltunk pontatlanok, bőven akadt rossz passzunk, de aztán szépen összeszedte magát a társaság, amely négy éve bizonyítja: van tartása" - nyilatkozta a szövetségi kapitány.
"A 2-6-os kezdés után már eléggé fegyelmezetten játszottak a lányok a nagy darab, fizikailag roppant erős ausztrálok ellen, s ha némi szerencsével is, de nyerni tudtunk. A mostaninál persze jóval nehezebb lesz a világbajnokságon, ott kell majd igazán jól teljesíteni" - tette hozzá a szakvezető.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06