Sport
Öttusa-vb - A mezőny hátsó részében a magyarok vegyes váltóban
Két szám után 18. helyen áll az Alekszejev Tamara, Harangozó Bence páros a berlini öttusa-világbajnokság vegyesváltójában.
2015.07.05 13:47MTIA magyarok a 2x100 méteres úszásban 2:03.43 perccel a 14. legjobb időt érték el a húsz csapatot felvonultató mezőnyben.
Ezután következett a vívás, melynek első szakaszában, a körvívásban 13 győzelmet arattak és 25 asszót veszítettek el, majd a második etapban, a bónuszvívásban nyertek a guatemalaiak és a kubaiak ellen, végül kikaptak a japánoktól.
Előbbiben mindegyik csapat összecsapott az összes ellenfelével, utóbbiban pedig először a körvívásban utolsó helyezett mérkőzött meg az előtte állóval, a győztes maradhatott a páston a következő ellenféllel szemben, majd ez így folytatódott addig, amíg az első szakaszban legeredményesebb is sorra került. A magyar páros vívásban 18. lett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


