NHL
Martin St. Louis visszavonult
Bejelentette visszavonulását Martin St. Louis, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő New York Rangers veterán játékosa.
2015.07.03 11:39MTI"Elképesztő utazás volt, tizenhat évet tölthettem el az NHL-ben. Köszönöm a klubjaimnak és a vezetőknek, hogy ennyi éven át lehetővé tették ezt, valamint szerető feleségemnek, Heathernek, három fiúnknak és a szüleimnek, akiknek a támogatása nélkül mindez nem ment volna" - idézte a liga honlapja a 40 éves támadót, aki utolsó idényében 74 mérkőzésen lépett jégre, s 54 pontot szerzett.
A kanadai játékos 1998-ban a Calgary Flamesben mutatkozott be a ligában, majd 2000-től tizenhárom idényen keresztül erősítette a Tampa Bay Lightninget, amellyel 2004-ben Stanley Kupát nyert. Két éve 972 mérkőzésen gyűjtött 953 pontjával a floridai klub történetének legeredményesebb játékosaként távozott a Rangershöz. A New York-i együttessel tavaly nagydöntőt játszhatott, idén pedig főcsoport-fináléig menetelt.
St. Louis a kanadai válogatottal aranyérmet nyert a tavalyi, szocsi olimpián, az NHL-ben pedig kétszer hódította el a pontkirálynak járó Art Ross-trófeát, és hétszer választották be az All Star-válogatottba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


