Európa Liga
EL - Holland műfüvön az FTC, itthon a DVSC és az MTK
Magyar szempontból csütörtökön rajtol el a labdarúgó Európa Liga 2015/16-os kiírása: az első selejtezőkör első mérkőzéseinek sorában a Ferencváros a holland Go Ahead Eagles műfüves pályáján, a DVSC-TEVA otthon, a montenegrói Sutjeska Niksic, az MTK pedig Újpesten, a szerb Vojvodina ellen kezd.
2015.07.01 11:25MTIA kupagyőztes fővárosi zöld-fehérek azzal az egyébként 112 éves deventeri együttessel csapnak össze, amely a legutóbbi idényben búcsúzott a holland első osztálytól, s az egyike annak a két másodosztályú csapatnak, amely nekivág az EL mostani szezonjának.
Gera Zoltán, a Ferencváros támadó középpályása a fradi.hu-nak adott interjúban úgy vélte, az lesz a legfontosabb, hogy szervezetten védekezzenek, ne kapjanak gólt, az előttük adódó lehetőségekből pedig minél többet kihasználjanak.
"Műfüvön lesz a mérkőzés, kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz a pálya, ebből a szempontból nem mi leszünk előnyösebb helyzetben" - mondta Gera, s hozzátette, olyan eredményt kell elérniük Hollandiában, amely után a hazai visszavágón be tudják biztosítani továbbjutásukat.
László Csaba, az MTK Budapest újdonsült vezetőedzője a sorsolás után úgy fogalmazott, a kék-fehéreknek és a Vojvodinának egyformán 50 százalék esélye van a továbbjutásra, ugyanakkor a hazai meccsen mindenképp nyerni akar, így "nem feltartott kézzel" küldi pályára tanítványait a Szusza Ferenc Stadionban.
Az MTK honlapja idézte Zlatomir Zagorcicot, a szerb együttes vezetőedzőjét, aki az MTK-ból Kanta Józsefet és Torghelle Sándort emelte ki: "Feltérképeztük az ellenfelet, amely szereti a támadófutballt, Kanta a középpálya zászlóshajója, Torghelle pedig a semmiből is képes gólt szerezni." A tréner hozzátette, a magyar csapat szervezetten játszik, s tapasztalt játékosok is vannak a keretben, ugyanakkor meggyőződése, hogy a Vojvodina jobb, így tanítványai ünnepelhetnek majd az első meccs után.
A Debrecennél a héten sokkal inkább a klub jövője állt az érdeklődés középpontjában, mint a Sutjeska Niksic elleni EL-meccs. Kedden aztán megszületett a megállapodás, s az egyesület jövőbeli működtetéséről szindikátusi szerződésben állapodott meg a többségi tulajdonos és a helyi önkormányzat.
Balogh Norbert, a DVSC 19 éves támadója pályafutása első európai kupameccsére készül, s a dvsc.hu-nak azt mondta, fegyelmezetten, de agresszívan kell futballozniuk, hogy megfelelő előnnyel utazhassanak el az egy hét múlva sorra kerülő visszavágóra. Hozzátette, háromgólos sikerrel már elégedettek lennének.
A Debrecen-Sutjeska összecsapás 18.30-kor, a Go Ahead Eagles-Ferencváros találkozó 20 órakor, az MTK-Vojvodina meccs pedig 20.30-kor kezdődik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


