Kínai címvédés
Öttusa-vb: tizennegyedikek a magyarok
A 14. helyen végzett a Szávai Liliána, Ormándi Rebeka páros a berlini öttusa-világbajnokság női váltóversenyében, amelyben - címüket megvédve - a kínaiak nyerték az aranyérmet.
2015.06.30 20:13MTIA két 19 éves vb-újonc alkotta magyar csapat úszásban 9. volt, majd vívásban a 15. helyen végzett, ami két szám után 16. pozíciót ért a 17 kettősből álló mezőnyben. A lovaglásban viszont sikerült javítani, így a kombinált számnak tizennegyedikként vághattak neki a magyarok, de jelentős hátránnyal az élcsoport csapataihoz képest.
A váltótagoknak 2x800 métert kellett futniuk, közben pedig két lövősorozat várt rájuk. A magyar páros - Szávai, Ormándi sorrendben - megőrizte helyét, mégpedig úgy, hogy a tizenkettedikként rajtoló briteket befogta, ugyanakkor az utána induló egyiptomiak eléje kerültek.
Két csapat - a mexikói és a kazah - nem fejezte be a versenyt, mert mindegyiknek az egyik tagja bukott a lovaglás során. Utóbbit kórházba is kellett szállítani.
A végeredmény:
női váltó, világbajnok:
Kína (Liang Van-hszia, Csen Csien) 1418 pont
2. Litvánia (Ieva Serapinaite, Lina Batulaviciute) 1410
3. Lengyelország (Aleksandra Skarzynska, Oktawia Nowacka) 1409 ...
14. Magyarország (Szávai Liliána, Ormándi Rebeka) 1288 (vívás: 11 győzelem/23 vereség/173 pont, úszás: 2:08.07 perc/316 pont, lovaglás: 276 pont, lövészet-futás: 12.57 perc/523 pont)
Szerdán a férfiak hagyományos versenyének selejtezőjét rendezik az Olimpiai Parkban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06