Hosszútávú megállapodás
Wintermantel: Újpest továbbra is elkötelezetten támogatja a sportot
Újpest városa elkötelezett, hogy továbbra is támogassa a sportot, ezért hosszú távú megállapodást kötöttek az Újpesti Torna Egylettel (UTE).
2015.06.19 18:50MTIA fennállásának 130. évfordulóját ünneplő UTE történetét bemutató kiállítás nyílt hétfőn az Újpesti Ifjúsági Házban, ahol Újpest relikviáit, trófeáit tekinthették meg az érdeklődők.
A programsorozat részeként péntek este az újpesti városházán születésnapi díszközgyűlést tartanak, majd a városháza mögött folytatják az ünneplést újpesti sportolók, szurkolók és az újpesti polgárok.
Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP), a városrész polgármestere pénteken az M1 aktuális csatornának kiemelte: Újpest városa és az UTE között mindig szoros volt a kapcsolat. Az UTE egyik alapítója is Ugró Gyula, Újpest első polgármestere volt.
Wintermantel Zsolt felidézte, hogy 2013-ban és 2014-ben is az UTE lett a legeredményesebb sportegyesület, számos olimpiai ponttal büszkélkedhet, ezek mellett pedig a Kihívás napján tavalyelőtt, tavaly és idén is Újpest nyerte el a legsportosabb város címet. "Újpestről mindenkinek a sport, a sportosság jut eszébe" - fogalmazott a kerület polgármestere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


