EB-selejteszők
Döntetlen Belfastban, a feröeriek másodszor is meglepték a görögöket
A csoport első két helyén álló román és északír válogatott nem bírt egymással szombaton az Európa-bajnoki selejtezősorozat magyar érdekeltségű csoportjában, míg Feröer-szigetek bombameglepetésre másodszor is legyőzte a görög együttest, amelynek így minden esélye elszállt a továbbjutásra.
2015.06.14 07:59MTIA belfasti, gól nélküli döntetlen azt jelenti, hogy az éllovas románokat három, míg a második északíreket két pontra megközelítette Magyarország, amely a következő két körben, szeptemberben éppen ezzel a két együttessel találkozik, azaz reális esélye van, hogy megszerezze a biztos kijutást eredményező első két hely valamelyikét.
Mivel Feröer-szigetek ismét legyőzte a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, de a hatcsapatos csoportban sereghajtó Görögországot, így feljött a negyedik helyre, hátránya öt pont a pótselejtezőt érő, harmadik helyen álló Dárdai-csapattal szemben. A görögök elvesztették minden esélyüket az Eb-részvételt illetően.
A magyar válogatott szeptember 4-én fogadja a nagy rivális román csapatot, három nappal később pedig Belfastban lép pályára.
Eb-selejtező, F csoport, 6. forduló:
Észak-Írország - Románia 0-0
Feröer-szigetek - Görögország 2-1 (1-0)
gól: Hansson (32.), Olsen (70.), illetve Papasztatopulosz (84.)
Korábban:
Finnország-Magyarország 0-1 (0-0)
gól: Stieber (82.)
A csoport állása:
1. Románia 6 4 2 - 7-1 14 pont
2. Észak-Írország 6 4 1 1 8-4 13
3. MAGYARORSZÁG 6 3 2 1 5-3 11
4. Feröer-szigetek 6 2 - 4 4-8 6
5. Finnország 6 1 1 4 5-8 4
6. Görögország 6 - 2 4 2-7 2
Korábban:
1. forduló (szeptember 7.):
MAGYARORSZÁG - Észak-Írország 1-2 (0-0)
Feröer-szigetek - Finnország 1-3 (1-0)
Görögország-Románia 0-1 (0-1)
2. forduló (október 11.):
Románia-MAGYARORSZÁG 1-1 (1-0)
Finnország-Görögország 1-1 (0-1)
Észak-Írország - Feröer-szigetek 2-0 (2-0)
3. forduló (október 14.):
Feröer-szigetek - MAGYARORSZÁG 0-1 (0-1)
Finnország-Románia 0-2 (0-0)
Görögország - Észak-Írország 0-2 (0-1)
4. forduló (november 14.):
MAGYARORSZÁG-Finnország 1-0 (0-0)
Görögország - Feröer-szigetek 0-1 (0-0)
Románia - Észak-Írország 2-0 (0-0)
5. forduló (március 29.):
MAGYARORSZÁG-Görögország 0-0
Észak-Írország - Finnország 2-1 (2-0)
Románia - Feröer-szigetek 1-0 (1-0)
További program: 7. forduló, szeptember 4.:
MAGYARORSZÁG-Románia 20.45
Feröer-szigetek - Észak-Írország 20.45
Görögország-Finnország 20.45
8. forduló, szeptember 7.:
Észak-Írország - MAGYARORSZÁG 20.45
Finnország - Feröer-szigetek 20.45
Románia-Görögország 20.45
9. forduló, október 8.:
MAGYARORSZÁG - Feröer-szigetek 20.45
Észak-Írország - Görögország 20.45
Románia-Finnország 20.45
10. forduló, október 11.:
Görögország-MAGYARORSZÁG 18.00
Feröer-szigetek - Románia 18.00
Finnország - Észak-Írország 18.00
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06