Férfi kézilabda BL
Bocsánatot kért a Barcelona kapitánya az elmaradt kézfogásért
Victor Tomas, a Bajnokok Ligája-győztes Barcelona férfi kézilabdacsapatának csapatkapitánya elnézést kért, amiért a kölni döntő megnyerése után nem fogtak kezet az MKB-MVM Veszprém játékosaival.
2015.06.01 07:35MTIA finálé utáni sajtótájékoztatón elmondta: a nagy ünneplésben elfelejtettek felállni az ilyenkor szokásos kézfogáshoz, és nagyon sajnálja a történteket.
Carlos Ortega, a veszprémiek vezetőedzője - aki játékosként hat BL-címet gyűjtött be a katalán csapat színeiben - kiemelte: a Barcelona jobb volt, és Nikola Karabaticot, akit a találkozó legértékesebb játékosának (MVP) választottak, nem tudták megállítani.
"A védekezésünk nem volt megfelelő, közülünk többen nem tudták kipihenni a Kiel elleni szombati győzelem fáradalmait. Ez volt a harmadik vereségünk a szezonban. Cél, hogy jövőre még jobbak legyünk" - mondta Ortega.
Kollegája, Xavi Pascual hangsúlyozta: nem könnyű eljutni a BL Final Fourba, és annak is a döntőjébe, így mindkét csapat nagy dicséretet érdemel. "Büszke vagyok a játékosaimra. Nagyszerűen játszottunk a hétvégén, különösen a döntőben."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


