Jelentős változtatások kellenek
Labdarúgó NB I: sok csapat még messze az új légiósszabálytól
Az OTP Bank Liga legutóbbi fordulója alapján sok csapatnál lesz szükség jelentős változtatásra a légiósok szerepeltetésében, ha a következő idénytől nagyobb részt szeretnének kapni a szövetség központi forrásából: a 16-ból hat együttesben játszott maximum három külföldi a hétvégén.
2015.05.18 11:40MTIA Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségének múlt heti döntése értelmében a következő szezontól a támogatások jelentős részét, közel egyharmadát csak azok az együttesek kaphatják meg, amelyek legfeljebb hét, nem hazai nevelésű játékost alkalmaznak a keretükben, a központi források elosztásánál pedig további előnyt élveznek azok a klubok, amelyek legfeljebb három nem hazai nevelésű labdarúgót szerepeltetnek a bajnoki mérkőzéseken. A nemzetközi kupákban érdekelt együttesek némi kedvezményt kapnak: tíz és öt az engedélyezett külföldiek száma a jelentős plusz bevételi forráshoz.
A múlt hétvégi fordulóban pályára küldött csapatok alapján a Paks (1 légiós a kezdőcsapatban+0 csere), a Dunaújváros (0+2), a Debrecen (2+0), a Haladás (2+1), az MTK (2+0) és a Puskás Akadémia (3+0) felelt volna meg az új szabálynak. A Győrben három légiós kapott lehetőséget a kezdő 11-ben, majd később egy még bejött csereként, a Diósgyőr és a Pápa pedig egyformán négy külföldit szerepeltetett a kezdőben. A Budapest Honvédban 5+1, a Ferencvárosban 6+0, az Újpestben 6+3, a Pécsben 7+0, a bajnok Videotonban és a Kecskemétben 8+1 volt a légiósok száma, a legtöbb külföldi pedig a Nyíregyházában játszott: a kezdőcsapatban nyolcan, majd csereként ketten jutottak szóhoz.
Az egyesületek egyenként akár évi 300-400 millió forinthoz is juthatnak, ha a következő idénytől kevesebb külföldit foglalkoztatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


