Lesz pénz a magyar sportra?
A szakállamtitkár szerint nem csökken a sport költségvetési támogatása
A frissen kinevezett szakállamtitkár szerint nem lesz rosszabb a magyar sportköltségvetés jövőre, mint 2008-ban volt.
2008.09.30 13:35MTIEzt ifj. Török Ottó sport szakállamtitkár jelentette be az Országgyűlés sport és turisztikai bizottsága előtti keddi meghallgatásán.
A sportvezető az MTI-nek elmondta: a magyar sport idén - a Forma 1-es Magyar Nagydíjra fordított összeget nem számítva - 14 milliárd forint állami költségvetési támogatásban részesült, s jövőre legalább ennyi pénz jut erre a területre.
Török Ottó hozzátette, változtatni kíván az olimpiai felkészülési támogatás és jutalmazás eddigi rendszerén. Elsősorban a bürokráciát akarja csökkenteni, annak érdekében, hogy a sportszervezetek jövőre lényegesen hamarabb - már az első negyedévben - hozzájuthassanak az állami pénzekhez.
A szakállamtitkár arról is beszélt, hogy elindították egy budapesti akkreditált doppinglabor engedélyeztetési eljárását a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnél (WADA). A labor - piaci alapon, nyereségorientáltan - körülbelül két év múlva kezdheti meg működését.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


