MLSZ
Átruházható a Győr második számú és utánpótláscsapatának versenyjoga
A sporttörvény alapján a nehéz anyagi helyzetben lévő Győri ETO FC az alacsonyabb osztályú és utánpótláscsapatainak versenyjogát átruházhatná a vele szerződéses együttműködési viszonyban álló másik egyesületnek, ezzel megmenekülhetne az egyesület utánpótlása.
2015.04.27 21:47MTIA Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja hétfőn számolt be arról, hogy ez alapján az ETO FC Kft. a hatályos jogszabály rendelkezései szerint jogosult átadni felnőtt NB III-as és valamennyi utánpótláscsapata indulási jogát az ETO Futsal Kft.-nek, tekintettel arra, hogy a két egyesület között évek óta a sporttörvény által előírt együttműködés áll fenn. Az átadás egyik további feltétele, hogy az ETO FC Kft.-nek az átadáskor ne legyen köztartozása.
"A győri utánpótlásért tenni akaró szereplők ennek tiszteletben tartásával keresik a legkevesebb kárral járó megoldást, amelyhez az MLSZ a jogszabályi keretek között minden elvárható támogatást megad - olvasható az mlsz.hu-n. Amennyiben a két egyesület megfelel a jogszabályban előírt feltételeknek, akkor az utánpótláscsapatok az idei eredményeik alapján a jövőben is részt vehetnek a versenyprogramokban, az NB III-as csapat pedig az NB III-as bajnokságban - immáron az ETO Futsal Kft. felnőttcsapataként - folytathatja szereplését."
A Győri ETO második számú együttese az NB III Nyugati csoportjának második helyén áll.
A győri klub azután került nehéz helyzetbe, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor Csoport egyik cége március 9-én öncsődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. március 13-án csődvédelmet kért. Az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását. Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát előzetes letartóztatásba helyezték, a nyomozó hatóság megkezdte a vagyonvisszaszerzési eljárást, ennek részeként március 30-án a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta biztosítási intézkedésként.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06