Társtettesek
Önkényuralmi jelkép használata miatt kitiltottak az MLSZ rendezvényeiről három embert
Önkényuralmi jelkép használata miatt több évre eltiltott a Magyar Labdarúgó Szövetség és tagszervezetei által rendezett sportesemények látogatásától három embert a bíróság szerdán.
2015.04.22 18:43MTIA Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint 2013. szeptember 22-én a Puskás Ferenc Stadionban megrendezett Ferencváros-Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzést követő percekben az egyik vádlott elővett egy horogkeresztes zászlót, és odaadta két társának, hogy mutassák fel a csaknem ezer szurkoló és a rendőrök jelentétében. A másod- és harmadrendű vádlott a zászlót magasba emelte és másodpercekig lengette, miközben náci karlendítést végzett.
A vádlottak cselekménye a köznyugalom megzavarására alkalmas volt, és a róluk készült fényképek szurkolói honlapokon is megjelentek - emelte ki a bíróság.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt N. L. elsőrendű vádlottat mint felbujtót 2 évre, P. Z. másodrendű vádlottat társtettesként 3 évre, H. Á. harmadrendű vádlottat szintén társtettesként 4 évre eltiltotta az MLSZ és tagszervezetei által rendezett sportesemények látogatásától.
Az ítélet mindhárom vádlott vonatkozásában jogerős - olvasható a bírósági közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06