Barcelona World Race
Fa Nándor fáradhatatlan - még két versenyen indul az idén
Az eredeti program szerint folytatja felkészülését a jövő évi Vendée Globe szóló földkerülő versenyre Fa Nándor. A magyar hajós fizikailag erősnek érzi magát, a hajóról pedig mindent megtanult a 110 napos út során.
2015.04.21 11:54MTI"Nehezebb volt felébredni, mint a hajón, mert a kényelmes ágy nagyon visszahúzza az embert" - nyilatkozott kedden délelőtt Fa Nándor, aki társával, az új-zélandi Conrad Colmannal helyi idő szerint hajnali egy órakor futott be Barcelonába.
A 61 évével a mezőny legidősebbjének számító Fa Nándor elmondta, fizikailag jól bírta a megmérettetést.
"Kíváncsi voltam magamra, hogy ilyen idős fejjel mire leszek képes. De sikerült nagyon gyorsan visszaacélosodni, ha úgy tetszik, erősebb vagyok, mint valaha. Alapvetően szóló vitorlázónak tartom magam, s erre most is szükség volt, amikor Conrad vállsérülése miatt két hétig gyakorlatilag egyedül vittem a hajót" - mesélte, jelezve, ha eddig voltak is benne kérdőjelek a fizikális megterhelés miatt, ezután már optimistán tekint a jövőbe.
Az eredeti programban idén még két tengeri verseny szerepelt, a Rolex Fastnet Race és a Transat Jacques Vabre.
"Tartom magam az eredeti tervekhez. Az út során mindent megtanultam a hajóról, olyan tapasztalatokat szereztem, amilyeneket más tesztkörülmények között nem lehet. Végig jegyzeteltem, s továbbra is az a véleményem, hogy a Spirit of Hungary abszolút komoly eredményekre képes. Persze gondolkodás nélkül nem költhetjük a pénzt, mint esetleg más csapatok, de az ésszerűség határain belül mindent megteszünk a hibák kijavítására" - tette hozzá.
Fa Nándor közölte, még nem tudja, ki lesz a társa a következő két tengeri versenyen.
"Conrad nyitott a további együttműködésre, de neki is van külön programja. Még a jövő zenéje, kivel fogok hajózni."
A saját fejlesztésű és építésű Spirit of Hungaryről elmondta, a hajó Barcelonában marad, ott készítik fel a folytatásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06