Labdarúgó NB I
Távozik a Haladás vezetőedzője
Szerződést bontott Szentes Lázár vezetőedzővel a labdarúgó OTP Bank Ligában 14. Szombathelyi-Swietelsky Haladás vezetősége.
2015.04.20 14:43MTIA tréner hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a szerződésbontás azonnali hatályú, azt az utóbbi három mérkőzés eredménytelenségére hivatkozva a szombathelyi klub vezetése kezdeményezte. Mint jelezte, a döntést tudomásul veszi, hiszen a tényekkel nem lehet vitatkozni, valóban nem azt az eredményt hozták, ami elvárható lett volna.
Szentes Lázár hangsúlyozta, hogy kieső helyen vette át a Haladást, amely - mint mondta - nem esne ki, ha most lenne vége a bajnokságnak.
A távozó vezetőedző szólt arról is, sem a Honvéd, sem a Videoton elleni mérkőzés után nem érezte úgy, hogy fel kellett volna ajánlania lemondását, de az az incidens, amely a múlt csütörtöki edzésen történt, már jelezte, hogy baj van a csapattal. Úgy fogalmazott: semmilyen formában nem tudja elfogadni azt a viselkedést, amelyet Fehér Zoltán és Iszlai Bence tanúsított játékostársaival szemben. Fehér Zoltán agressziója még a szavak szintjén maradt, Iszlai Bence azonban dühében, "mintegy megtorlásul" belerúgott csapattársába, Szentes Lázár pedig mindkét játékost átmenetileg kizárta a keretből.
"A hibát ott követtem el, hogy a döbbenettől csak 24 óra múlva hoztam meg a döntést, és nem azonnal küldtem be a játékosokat a pályáról" - mondta.
Szentes Lázárt október 21-én, a 11. forduló után nevezték ki a Haladás edzőjének, ám az addig is botladozó, akkor 15. helyezett együttes vele sem tudott eredményesen szerepelni: 13 bajnoki mérkőzésen mindössze háromszor győzött és egy döntetlenre volt képes. Az utolsó három meccsén ráadásul úgy szenvedett vereséget, hogy összesen 13 gólt kapott és csak egyet rúgott.
A sajtótájékoztatón arról nem esett szó, hogy ki követheti Szentest a posztján, de koraestére összehívták a Haladás Labdarúgó Kft. taggyűlését, amelyen valószínűleg döntenek az új vezetőedző személyéről. Sajtóértesülések szerint öt jelölt közül választhatnak. Közöttük van Pintér Attila korábbi szövetségi kapitány, de a legesélyesebbnek Kuttor Attilát tartják, aki jelenleg az Illés Akadémián az utánpótlás nevelésével foglalkozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06