Az MTK-nál
Miklós Edit az Év sportolója
A síző Miklós Editet választotta az Év sportolójának az MTK.
2015.04.10 12:23MTI
MTI/Marjai János
Deutsch Tamás, a kék-fehér klub elnöke a pénteki díjátadón elmondta, hogy az elnökség egyhangúlag döntött Miklós Edit mellett. Emlékeztetett rá, hogy a versenyző a hetedik helyen végzett lesiklásban tavaly Szocsiban, ezzel sporttörténelmet írt, ugyanis magyar síző még nem végzett ilyen előkelő helyen téli olimpián.
Hozzátette: Miklós idén újabb sporttörténelmi tettet hajtott végre, amikor dobogóra állt a világkupában, és ezzel esélye van rá, hogy 2015-ben is az MTK-ban az év sportolójának válasszák.
A síző, aki a klub címerével díszített arany nyakláncot kapott jutalmul, elmondta, hogy más-más szempontból fontos az olimpiai hetedik és a világkupa harmadik helyezés. Előbbit nagyobb médiafigyelem kísérte, míg utóbbi szakmai körökben váltott ki nagyobb elismerést. Emlékül a vb-n viselt rajtszámával ajándékozta meg Deutsch Tamást.
A csíkszeredai születésű sportoló még egy elismerést átvehetett pénteken. A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) hagyományos Év sportolója választásán a harmadik helyen végzett a nőknél Hosszú Katinka úszó és Kozák Danuta kajakos mögött, de a decemberi gálán nem lehetett ott, mert külföldön versenyzett. A díjat Pajor-Gyulai László MSÚSZ-elnök adta át Miklós Editnek.
MTI/Marjai János
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


