Hat számjegyű összeggel
Dárdainak két évre szóló szerződést ajánlhat a Hertha
Dárdai Pál még mindig az utánpótláscsapat edzőjeként áll szerződésben a berlini klubbal, és havonta nagyjából 10 ezer eurót keres - ezzel a legrosszabbul fizetett trénerek között van a Bundesligában.
2015.04.07 11:35MTIKét évre szóló és hat számjegyű összeget tartalmazó vezetőedzői szerződést ajánlhat a Hertha BSC Dárdai Pálnak, ha a csapatnak sikerül a bennmaradás a német labdarúgó-bajnokság élvonalában a megbízott trénerként dolgozó magyar szakember vezetésével - írta kedden a Bild és a BZ című német lap.
A beszámolók szerint Dárdai Pál még mindig az utánpótláscsapat edzőjeként áll szerződésben a berlini klubbal, és havonta nagyjából 10 ezer eurót keres - ezzel a legrosszabbul fizetett trénerek között van a Bundesligában -, a bérét azonban visszamenőlegesen korrigálják, ha sikerül bennmaradni az élvonalban. A "megmentői prémium" a hat számjegyű összegek kategóriájában középtájon helyezkedhet el, vagyis 500 ezer euró (150 millió forint) körül lehet.
Éves szinten hasonló összeget tartalmazhat az új, főállású vezetőedzői szerződés is, amelyet két évre kínál fel a klub, ha a Hertha BSC nem esik ki a Bundesliga első osztályából - írta a Bild és a BZ.
Dárdai - aki a magyar válogatott szövetségi kapitánya is - minderről azt mondta, hogy most nem a munkaviszonyról szóló megállapodás a legfontosabb, hanem a bennmaradás. "Ha jól végzem a munkámat, akkor magától is megjön majd a szerződés" - mondta a 39 éves szakember.
Dárdai Pál a Hertha BSC történetének legtöbb bajnoki meccsen pályára lépett futballistája, és játékos-pályafutása befejezése után is a klubnál maradt. A vezetőedzői posztot február 5-én vette át. Az együttes azóta kiválóan szerepel, az utóbbi öt meccsen három győzelem és két döntetlen a mérleg, s 32 ponttal a 11. helyen áll a bajnokságban. Pénteken Hannoverben lép pályára a csapat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


