Nem megy Szávaynak
Szávay kiesett Pekingben, így nem védheti meg címét
A címvédő Szávay Ágnes búcsúzott a pekingi keménypályás tenisztornán, miután a nyolcaddöntőben kikapott a spanyol Anabel Medina Garriguestől.
2008.09.25 11:56MTI/Dechert Áron, ma.huAz eddigi két találkozójukon ellenfelét legyőző Vasas-játékos - aki 26-odikként egy hellyel előzi meg a világranglistán Medina Garriguest - a meccs elején kétszer is elvesztette adogatását, majd nem tudta kihasználni bréklabdáit, így 31 perc alatt 6:2-re elbukta az első szettet.
A második játszma újabb spanyol brékkel indult, ám a 19 éves magyar azonnal visszavette a szervagémet, csakhogy ezután negyedszer is elbukta a sajátját. Innen már nem volt visszaút, a rivális két játékot besöpörve jutott tovább 1:12 óra alatt a negyeddöntőbe.
Ami a vereség utóéletét illeti, érdekes információra bukkantunk a WTA (női világranglista) honlapján. Ezek alapján ugyanis Szávaynak ezen a héten nem a múlt évben, itt Pekingben megszerzett 275 ranglista pontját kellett megvédeni. De hogy akkor mit, az majd remélhetőleg a napokban kiderül. Mindenesetre ha így van, akkor nem fog nagyon hátrébb csúszni Ági a ranglétrán.
Eredmények: nők (600 ezer dollár), nyolcaddöntő:
Medina Garrigues (spanyol)-SZÁVAY 6:2, 6:2 Zvonarjeva (orosz, 5.)-Schiavone (olasz) 7:6 (7-5), 6:2 Cibulkova (szlovák)-Csakvetadze (orosz, 8.) 6:3, 6:2 Cseng (Zheng, kínai)-Szugijama (japán) 6:1, 6:2 Kuznyecova (orosz, 4.)-Kudrjavceva (orosz) 6:2, 6:3
férfiak (524 ezer dollár), nyolcaddöntő: Sela (izraeli)-Ferrer (spanyol, 1.) 6:3, 6:3 Roddick (amerikai, 2.)-Evans (amerikai) 6:4, 6:3 Robredo (spanyol, 6.)-Minar (cseh) 6:2, 6:3 Schüttler (német, 7.)-Scherrer (svájci) 6:1, 6:4
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


