Vívás
Párbajtőr GP: a nőknél is három magyar a főtáblán
Akárcsak a férfiak versenyében, úgy a nőkében is három magyar párbajtőröző léphet pástra vasárnap a legjobb 64 között, a budapesti WestEnd Grand Prix-n.
2015.03.21 18:33MTIA 216 fős mezőny - a 16 kiemelt, köztük Szász Emese, a világranglista éllovasa kivételével - szombaton 9 órakor kezdte meg a küzdelmeket és 16 órára jutott el a főtábláig. A 21 selejtezős magyar közül Révész Julianna vívott a legjobban, ő veretlenül zárta a csoportkört, ezzel máris a 64 között volt. Rajta kívül Budai Dorina tudta kiharcolni a főtáblás vívás lehetőségét, amihez a csoportmeccsek után még két asszót kellett sikeresen megvívnia.
A férfiaknál a kiemelt Rédli Andrásért, valamint a pénteki selejtezőből hozzá csatlakozó Imre Gézáért és Berta Dánielért szoríthatnak majd a hazai szurkolók.
A vívó világkupa-sorozat új lebonyolítási rendszerében először kerül sor Budapesten egyidejűleg férfi és női párbajtőr GP-re. A két 64-es tábla asszói vasárnap 8.30-tól következnek, a négyes döntők 19 órakor kezdődnek.
A férfiak versenyét a legendás edző, Vass Imre, a nőkét pedig az első magyar párbajtőröző világbajnok, majd sikeres szövetségi kapitány Sákovics József emlékére rendezik meg a MOM Sportban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


