Több alapembert is nélkülöznek
Női vízilabda világliga: megvan az olaszok elleni keret
Különböző okok miatt több alapemberét is nélkülözni kénytelen Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki pénteken jelölte ki keretét az olaszok elleni, március 24-i idegenbeli világkupa-mérkőzésre.
2015.03.13 17:32MTIAz A jelű európai selejtezőcsoportban Imperiában sorra kerülő összecsapás a továbbjutás szempontjából sorsdöntőnek minősül, mivel a magyar együttesnek - amely idehaza kikapott az olaszoktól - csak győzelemmel maradhat valós esélye a szuperdöntőbe kerülésre. A Merész-csapat az által őrizte meg reményét, hogy a franciákat itthon simán verte, amellett a büntetőkkel még tavaly elveszített kinti meccs után a február végi kecskeméti mérkőzésen legyűrte az oroszokat.
A szövetségi kapitány keretéből ezúttal hiányzik a még lábadozó világbajnok Kisteleki Dóra, a vb- és Eb-bronzérmes, sérülés miatt több hetet kihagyó center, Bujka Barbara, s kényszerűen kimaradt a betegséggel bajlódó Czigány Dóra is, aki szintén tagja volt a tavaly a Margitszigeten Európa-bajnoki harmadik nemzeti együttesnek.
"Fontos mérkőzéséről van szó, és tekintettel arra, hogy Olaszországban csak stabil védekezéssel van esélyünk, hátul amennyire tudtam, megerősítettem a csapatot, azaz voltaképpen az összes bekkben szóba jöhető játékos meghívást kapott. Gyorsan hozzáteszem, ez nem azt jelenti, hogy defenzív stílusban akarunk játszani!" - kommentálta a csapatkijelölést Merész András a szövetség honlapján.
A válogatott jövő pénteken kezdi a felkészülést a vl-mérkőzésre a Hajós-uszodában, s március 22-én utazik el Olaszországba.
A keret: Bolonyai Flóra (Hungerit-Szentes), Gangl Edina (UVSE-Centrál) - kapusok, Csabai Dóra (UVSE-Centrál), Garda Krisztina (Dunaújvárosi Főiskola), Gurisatti Gréta (Dunaújvárosi Főiskola), Hevesi Anita (Hungerit-Szentes), Keszthelyi Rita (UVSE-Centrál), Kisteleki Hanna (UVSE-Centrál), Máté Zsuzsanna (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló), Miskolczi Kitti (Hungerit-Szentes), Szücs Gabriella (UVSE-Centrál), Takács Orsolya (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló), Tóth Ildikó (UVSE-Centrál) - mezőnyjátékosok
A csoport állása:
1. Olaszország 9 pont,
2. Oroszország 8,
3. Magyarország 7,
4. Franciaország 0
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


