Bajnokok Ligája
Tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább a PSG
A Paris Saint-Germain hosszabbítás után 2-2-es döntetlent harcolt ki a Chelsea otthonában, így több idegenben lőtt góllal bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
2015.03.12 07:44MTIA londoni Stamford Bridge-en nagy küzdelmet láthatott a közönség, de helyzeteket nem, kapura lövésből is csak egyet az első 45 percben. A félidő derekán emberhátrányba került a PSG: Zlatan Ibrahomovic csúszott rá rossz ütemben Oscarra, Björn Kuipers játékvezető pedig kissé szigorúan mutatta fel a piros lapot a svéd támadónak, aki még vissza is húzta a lábát. A párizsiak sztárját pályafutása során a negyedik alkalommal állították ki a BL-ben, ezzel beérte az örökranglista élén a holland Edgar Davidsot.
A második játékrész elején kis híján vezetést szerzett a francia csapat, de Edinson Cavani hatalmas helyzetben csak a kapufát találta el. José Mourinho együttese a folytatásban taktikusan tartotta az eredményt, a 81. percben pedig Gary Cahill góljával megszerezte a vezetést, az őrült rohanásba kezdő PSG azonban korábbi Chelsea-futballista, David Luíz fejesével egyenlített, így jöhetett a ráadás.
A hosszabbítás hatodik percében Thiago Silva kezezése után büntetőhöz jutott a Chelsea, ezt Eden Hazard higgadtan értékesítette. Ekkor úgy tűnt, a francia együttesnek már nincs ereje az egyenlítésre, de a 114. percben érkezett a londoniak második találata előtt kezező Thiago Silva - a párizsiak másik brazil belső védője - és egy csodálatos fejessel egyenlített, kiharcolva ezzel csapatának a 2-2-es döntetlent és a továbbjutást.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
Chelsea (angol) - Paris Saint-Germain (francia) 2-2 (0-0, 1-1, 2-1) - hosszabbítás után
gól: Cahill (81.), Hazard (96.), illetve David Luíz (86.), Thiago Silva (114.) kiállítva: Ibrahimovic (32., Paris Saint-Germain)
Továbbjutott: Paris Saint-Germain, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.
Korábban:
Bayern München (német)-Sahtar Donyeck (ukrán) 7-0 (2-0)
gól: Müller (4., 52., az elsőt 11-esből), Boateng (34.), Ribéry (49.), Badstuber (63.), Lewandowski (75.), Götze
kiállítva: Kucser (3., Sahtar Donyeck)
Továbbjutott: a Bayern München, 7-0-ás összesítéssel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06