Labdarúgás
Thomas Doll szerint a realitások talaján kell maradniuk
Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője nem beszél a bajnoki címről, szerinte a realitások talaján kell maradniuk, mert így lehet ösztönözni a játékosokat.
2015.03.05 16:38MTI"Tizenegy pont a hátrányunk és 12 meccs van hátra. Olyan cél kell, ami megvalósítható. Ötödikként kezdtük a tavaszt, jelenleg a negyedik helyen állunk és jó lenne még egy picit előrelépni, illetve első lépésként megnyerni a szombati mérkőzésünket" - mondta a német szakember csütörtökön, a klub hagyományteremtő céllal megrendezett sajtótájékoztatóján.
Doll szerint abban kellene javulnia együttesének, hogy jobban kezdje a meccseket, mint ősszel, illetve egygólos előnynél le tudja zárni a találkozókat. Utóbbihoz a szakember szerint arra van szükség, hogy higgadtabbak legyenek a támadások befejezésénél, ez azért is fontos, mert egygólos hátrányból bármelyik rivális felállhat. Doll ugyanakkor pozitívumként értékelte, hogy a Ferencváros rendre sok helyzetet alakít ki.
A soron következő, Győr elleni mérkőzésről úgy vélekedett: két jó csapat találkozik majd egymással, ezért izgalmas meccsre számít. Az ellenfél legfőbb erényeként a gyorsaságot említette, s azt mondta, vigyázniuk kell a labdavesztésekkel, illetve az abból induló kontratámadásokkal. Kiemelte, hogy bár ősszel a Ferencváros 1-0-ra nyert a Győr ellen, abban a sikerben Dibusz Dénes kapusnak nagy szerepe volt, a második félidőben ugyanis nagy nyomás nehezedett a kapujára.
A válogatott hálóőr szerint mostanra már összeszokott a védelem, így a két idei tétmérkőzésen alig volt dolga. A télen éppen Győrből igazolt Varga Roland azt mondta, nem beszélt korábbi csapattársaival, akikkel csak a lefújás után találkozik majd. A támadó saját bevallása szerint ugyanúgy készül, mint bármelyik összecsapásra, de nagyon várja a Győr elleni meccset.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


