Barcelona World Race
Fa Nándorék kikötöttek, az éllovas a Horn-foknál
Megérkezett Új-Zélandra a Spirit of Hungary, s a legénység, Fa Nándor és Conrad Colman már megkezdte a hajó javítását, mely miatt technikai megállóra kényszerültek a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen.
2015.02.25 11:07MTI
barcelonaworldrace.org/Gilles Martin-Raget
A csapat honlapja szerint magyar idő szerint kedden éjfél előtt tíz perccel kötöttek ki Bluff városánál, ahol Colman nagybátyja már mindent előkészített a munkálatokhoz.
Eredetileg a két sportember a nagyvitorla fel-, illetve lehúzó szerkezetének meghibásodása miatt döntött a technikai szünet mellett, aztán Új-Zéland felé tartva letört a hajó hátsó négy tőkesúly csavarja közül az egyik, így most azt is pótolják.
"Nincs más választásunk, mint most, itt Új Zélandon kiemelni a hajót, levenni a hátsó felfogó elemet – szerencsére pont a hátsót könnyebb levenni, anélkül, hogy a tőkesúlyt megmozdítanánk -, kicserélni benne a törött csavart és visszarakni" - írta még kedden Fa Nándor, aki két nappal korábban csúnyán megsérült, amikor az árbocon szerelt, s a fején keletkezett sebet társa négy öltéssel varrta össze.
A páros várhatóan két napot fog vesztegelni a kikötőben.
Közben a verseny éllovasa, a Bernard Stamm irányította Cheminées Pujoulat elért a Horn-fokhoz. A vitorlás Dél-Amerika legdélibb pontjától mintegy 15 mérföld távolságra haladt el, s most északnak veszi az irányt a Falkland-szigetek nyugati oldala felé.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


