Projektcsapat
Illovszky Teamet állított fel a Vasas a stadion megújításáért
A Vasas Illovszky Team elnevezéssel állít fel projektcsapatot, amely a piros-kékek otthonául szolgáló Illovszky Stadion megújításával kapcsolatos teendőkért felel majd.
2015.02.20 14:11MTIMarkovits László klubelnök az MTI-hez pénteken eljuttatott interjúban elmondta, miután a kormány bevette az Illovszky Stadiont is a rekonstrukciós programba, az elmúlt év folyamán a Vasas ügyvezetése szakértők bevonásával elkészítette az előzetes terveket. Ez alapján a klub benyújtotta azt a koncepciót, amelyet a Nemzeti Sportközponton belül működő munkacsoport el is fogadott.
"Most jött el az a pillanat, hogy megtegyük a következő lépést, azaz a koncepcióból végleges építési engedély szülessen, ezért jön létre az Illovszky Team névre keresztelt projektcsapat" - mondta Markovis László.
A csapatban a klub legendás alakjának, Illovszky Rudolfnak a lánya, Illovszky Rita, valamint a tiszteletbeli elnök Raduly József, a felnőtt csapat első számú támogatója, Jámbor János, továbbá Genzwein Ferenc, a Vasas Örökös Tagja kapott helyet.
Markovits László a stadion újjáépítésének várható befejezéséről egyelőre nem tudott pontos információkkal szolgálni.
"Annyit tudunk, hogy a kormányhatározattól számítva még 8-10 hónap mire ténylegesen elkezdődhet az építkezés, ennyi időt vesz igénybe a szükséges engedélyek beszerzése és a közbeszerzés lebonyolítása. Az időzítésnél természetesen azt is figyelembe kell vennünk, hogy a beruházás a legkevésbé, csak a legrövidebb időre zavarja meg felnőtt csapatunk szereplését." - tette hozzá a klubelnök.
A Vasas az őszi idény után vezeti az NBII tabelláját.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


