Programajánló
Maratoni kajak-kenu vb: több mint 40 országból várnak versenyzőket
Több mint negyven ország versenyzőit várják Győrbe a szeptember 11. és 13. között sorra kerülő maratoni kajak-kenu világbajnokságra.
2015.02.17 06:33MTIBorkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Győr fideszes polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy Magyarország egyik sikersportága a kajak-kenu, majd hozzátette: ennek a sikersorozatnak szeretne ismét részese lenni Győr, ahol 1999 és 2007 után harmadszor rendeznek maratoni-vb-t.
"Bízom abban, hogy Győr méltó házigazdája lesz a világbajnokságnak, és biztos vagyok benne, hogy a rendezvény sikere kiegészül majd a magyar sportolók, sőt akár győri versenyzők eredményességével is" - fogalmazott a városvezető, megemlítve még hogy a lebonyolításhoz mind a város, mind a sportági szövetség részéről megvan az anyagi és a szakmai háttér, továbbá, hogy a vb jó főpróbája lehet a 2017. évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak. A MOB elnök elmondta azt is, hogy a jövőben megépül a városban az a pálya, amely már gyorsasági kajak-kenu versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz.
freedigitalphotos.net/adam
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke a világverseny televíziós közvetítését illetően elmondta: a 2006-os és a 2011-es gyorsasági világbajnokságon már olyan technikákat vonultattak fel, amelyeket később a londoni olimpián is használtak, idén pedig drónokra szerelt kamerákkal igyekeznek még közelebb hozni a nézőkhöz az eseményeket.
Kadler Gusztáv, a szervezőbizottság vezetője szerint a nemzetközi szövetség elismerését jelzi, hogy Győr - egyedüliként - harmadik alkalommal lehet házigazdája maratoni vb-nek. Hozzátette: az 1999-es rendezés etalon volt, és szeretnék, ha az idei is az lenne. Egyelőre annyit árult el, hogy többek között megcserélik majd a nézői és a versenyzői területet és több óriáskivetítőt helyeznek el.
Weisz Róbert vezetőedző mintegy tíz aranyérem megszerzésére számít. Úgy fogalmazott, hogy a tavalyi, oklahomai eredményességgel (tíz arany-, hét ezüst- és három bronzérem) magasra került a léc, de azzal, hogy hazai pályán lesz az idei vb, a magyar kajakosok és kenusok még alázatosabban, még nagyobb odaadással versenyezhetnek.
A felkészülésről szólva hozzátette: a téli alapozás végén járnak, s amint az idő engedi, vízre szállnak. Az első megmérettetés májusban lesz Győrben, ahol a maratoni bajnokságot tartják. Ez a szlovéniai Európa-bajnokságra válogat majd, augusztusban pedig Győrben rendezik a világbajnokságra szelektáló versenyt.
Izgalommal várja a vb-t Csay Renáta 15-szörös világbajnok, az idei vb arca, egyben Győr díszpolgára. Emlékeztetett rá, hogy 1999-ben éppen Győrben szerezte első vb-címét, és reméli, győzelmei számát idén is tudja növelni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


