Alpesi sí vb
Tina Maze szuperkombinációban nyerte második aranyát
A múlt pénteken lesiklásban is győztes szlovén Tina Maze nyerte hétfőn a női szuperkombinációt az egyesült államokbeli Beaver Creekben zajló alpesisí-világbajnokságon.
2015.02.10 07:32MTIA 31 éves versenyző múlt kedden szuper-óriásműlesiklásban ezüstérmes volt, azaz az eddig megrendezett három számban mindig dobogóra állt.
A lesiklásban és óriás-műlesiklásban is olimpiai bajnok Mazénak ez pályafutása első vb-aranya szuperkombinációban.
Maze mögött két osztrák, Nicole Hosp és Michaela Kirchgasser végzett a második és a harmadik helyen a lesiklásból és műlesiklásból álló viadalon, amelynek második részében a hazai kedvenc Lindsey Vonn kiesett.
A szám egyetlen magyar indulója, Miklós Edit a lesiklásban 16. lett, de műlesiklásban már nem állt rajthoz. A csíkszeredai születésű versenyző a Facebook-oldalán azt írta, a vasárnapi edzésen megerőltette a korábban operált térdét, amely megfájdult, emiatt úgy döntött, a hétfői verseny második részében már nem áll rajthoz, inkább a csütörtöki óriás-műlesiklásra tartalékolja az erejét.
"A legrosszabb érzés egy versenyt eredmény nélkül zárni, de úgy gondolom, sokkal fontosabb az egészségem" - írta a 26 éves síző.
Eredmények (a vb honlapjáról):
Női szuperkombináció, világbajnok:
---------------------------------- Tina Maze (Szlovénia) 2:33.37 perc (1:45.25 perc/48.12 másodperc) 2. Nicole Hosp (Ausztria) 2:33.59 (1:46.15/47.44) 3. Michalea Kirchgasser (Ausztria) 2:33.72 (1:46.58/47.14)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


