Tenisz - Fed Kupa
Martina Hingis már nem játszik egyest
"A párost és a vegyespárost élvezem, de két szett egyesben már sok lenne. A párosokon kívül csak bemutatókon játszom."
2015.02.07 18:06MTINem vállalna már egyes mérkőzést Martina Hingis, aki a Magyar Tenisz Napja elnevezésű program díszvendége Budapesten.
"A párost és a vegyespárost élvezem, de két szett egyesben már sok lenne. A párosokon kívül csak bemutatókon játszom" - mondta szombati sajtótájékoztatóján a Syma Csarnokban a 35 éves sztár, aki nemrég vegyespárosban, az indiai Leander Paesszel diadalmaskodott az Australian Openen.
A melbourne-i Grand Slam-tornáról kifejtette, fantasztikus érzés volt sok év után újra a Rod Laver Arenában játszani.
Budapestről szólva a 15-szörös Grand Slam-tornagyőztes, korábbi világelső játékos elmondta, 12 évesen járt legutóbb a magyar fővárosban, és most szép élményekkel távozik innen.
"Szeretek gyerekekkel ütögetni, örülök, hogy a magyar szövetségnek ilyen fontos az utánpótlás. Ráadásul találkozhattam néhány régi baráttal is a WTA-versenyekről" - jelentette ki.
A 2013-ban a sportági Hírességek csarnokába beválasztott Hingis elmondta, remek formájának a titka az edzések mellett az egészséges életmód - noha pénteken a budapesti vacsora kissé nehézre sikeredett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


