Kézilabda
Távozik Győrből Katrine Lunde, a világ egyik legjobb kapusa
Az anyai örömök elé néző norvég sportoló döntött a távozás mellett. A szerződésében megfogalmazott opciós jogával élve jelentette be, hogy a 2016. júniusáig tartó plusz egy évet már nem Győrben szándékozik tölteni.
2015.01.15 08:31MTIÖt év győri sikersorozat után a szezon végén távozik a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatától Katrine Lunde, a világ egyik legjobb kapusa.
A klub csütörtöki közleményében jelzi: az anyai örömök elé néző norvég sportoló döntött a távozás mellett. A szerződésében megfogalmazott opciós jogával élve jelentette be, hogy a 2016. júniusáig tartó plusz egy évet már nem Győrben szándékozik tölteni.
Lunde kétszeres BL-győztesként érkezett Győrbe 2010-ben, és már a Győrrel is nyert két BL-trófeát.
Elmondta, hogy szomorú amiatt, mert csodás embereket kell itthagynia Győrben: játékosokat, szurkolókat és támogatókat egyaránt. Hozzátette: hálás minden emlékezetes pillanatért, különös tekintettel a fantasztikus csapattársaival megnyert két Bajnokok Ligája győzelemre.
"Ugyanakkor izgatottan tekintek előre, az újabb kézilabdás élmények felé is, miután az idei szezont az ETO-nál szándékaim szerint sikerrel zárjuk, remélhetőleg a BL Final Fouron" - nyilatkozta távozásáról Katrine Lunde.
Kelecsényi Ernő klubelnök jelezte: vezetőként és emberileg is nagyon sajnálja Lunde távozását.
"Minden játékosunknak igyekszünk olyan világszínvonalú feltételeket és kiszolgálást biztosítani, amely a világ jelenlegi legjobb klubjához méltó, próbáltunk mindent megtenni Katrine maradásáért is" - fogalmazott.
Kiemelte: Lunde hiánya eddig is nagy kihívást jelentett számukra, emellett örülnek, hogy kapusaink kiváló eredményeket produkálnak mind a hazai bajnokságban, mind a BL-ben.
"A jelenlegi szezon nem ért még véget, és bízunk benne, hogy a májusi csúcsmérkőzéseken Katrine szándékának megfelelően lehetnek még közös sikereink" - mondta a klubelnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


