Alpesi sí vk
Sínben siklik Miklós Edit
Sínnel a kezén versenyez Miklós Edit Bad Kleinkirchheimben, a női alpesi sízők világkupa-sorozatának következő állomásán.
2015.01.08 15:24MTI
Kép: Facebook/Miklós Edit
A tavalyi olimpián lesiklásban hetedik versenyző december közepén a Val d'Isere-i vk-verseny edzésén sérült meg. Ezt követően még két futamon rajthoz állt, majd kisebb műtéten esett át Ausztriában, melynek során összevarrták az elszakadt ínszalagot az ujjában.
"Három évvel ezelőtt versenyeztem itt, ez egy eléggé meredek, technikás pálya, de kellemes emlékek fűznek hozzá, mivel itt indulhattam először magyar színekben vk-versenyen" - olvasható a csíkszeredai születésű síző nyilatkozata a magyar szövetség csütörtöki tájékoztatójában.
Miklós Edit a sérüléséről annyit mondott, hogy a napokban lekerült róla a kötés, de még mindig sínnel a kezén síel. Az orvosok szerint szépen javul a hüvelykujja, elég jól tudja mozgatni, túlerőltetnie azonban nem szabad.
Szombaton lesikló, vasárnap pedig szuper-óriásműlesikló futam vár a mezőnyre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


