Egyhangú döntés született
Hosszú Katinka kapta elsőként a Figyelő Év Embere díját
A díjat Lambert Gábor társaságában Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA alelnöke adta át, aki méltatta a Vasas versenyzőjének érdemeit.
2015.01.07 15:19MTI
MTI/Kovács Tamás
Hosszú Katinkát választotta Az év emberének a Figyelő.
A gazdasági hetilap szerdán sajtótájékoztató keretében köszöntötte az úszónőt, akire - Lambert Gábor főszerkesztő elmondása szerint - szinte teljes konszenzussal szavazott a szerkesztőség. Hozzátette, hogy az idei az első ilyen választás, de hagyományteremtő szándékkal alapították a díjat.
A főszerkesztő úgy fogalmazott, hogy bár nagyon sok jelölés érkezett, könnyű dolguk volt a döntés meghozatalakor.
A díjat Lambert Gábor társaságában Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA alelnöke adta át, aki méltatta a Vasas versenyzőjének érdemeit. Emlékeztetett rá, hogy Hosszú Katinka 2014-ben többek között kilenc világcsúcsot úszott, a nyáron hat érmet, közte három aranyat nyert a berlini Európa-bajnokságon, majd a maga nemében páratlan bravúrral a novemberi rövidpályás ob-n 17-ből 16 számot megnyert. Aztán az előző évhez hasonlatosan diadalmaskodott a rövidpályás világkupa összetett versenyében, egyetlen szezonban 51 első helyet szerezve, ami szintén elképesztő eredmény. Az esztendő méltó zárásaként a 25 méteres medencében rendezett decemberi dohai világbajnokságon az eredményhirdetéskor nyolcszor állhatott fel a dobogóra, négy alkalommal annak is a legtetejére. Hosszú lett Magyarországon az év női sportolója, a FINA pedig őt választotta meg 2014 legjobb női úszójának, aki a pénzdíjas viadalokon gyűjtött pénzdíjak alapján a sportág első dollármilliomosa lett - amint azt a címlapján Hosszú Katinkával megjelenő Figyelő idei első számában is kiemelte.
"Hitem szerint jó döntést hozott a lap" - összegzett a magyar úszósport első embere.
Hosszú Katinka az újságírói kérdésre, hogy egy ilyen kemény év után tart-e pihenőt 2015-ben, így válaszolt:
"Szó sem lehet róla! Olyan lendületben vagyok, hogy nem érné meg megállni, már csak azért sem, mert kevesebb, mint hatszáz nap van már csak hátra a riói olimpiáig. Vagyis nagyon közel, nincs lazítás!"
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


