Fa Nándorék is ott vannak
Barcelona World Race: napsütéses rajt után irány Gibraltár
A szervezők sajtóközleménye szerint napsütésben és gyenge széltől kísérve hajózott ki a katalán főváros kikötőjéből a Barcelona World Race páros, földkerülő vitorlásverseny mezőnye, amelyet nyolc hajó, köztük a Fa Nándor vezette Spirit of Hungary alkot.
2015.01.01 14:30MTI
freedigitalphotos.net/adam
A január elsejei első összefoglalóban azt írták, hogy a szerda kora délutáni startot jelentős érdeklődés övezte, a viadalt lebonyolítók, a spanyol vitorlás szövetség és a katalán főváros elöljárói mellett érdeklődők és családtagok, barátok népes csapata búcsúztatta el a résztvevőket, akiket a mintegy 24 ezer tengeri mérföldes, kikötés nélküli földkerülés zárultával, március végére-április elejére várnak vissza Barcelonába.
A Spirit of Hungary jó rajtot vett, és a győzelemre leginkább esélyesnek tartott, Alex Thomson vezette Hugo Boss nyomában a harmadik helyre sorolt be, majd az első helyzetjelentés arról szólt, hogy Fa Nándorék három további egység közelében a nyolcadik helyen haladnak. A tervek szerint a mezőny három nap alatt ér Gibraltárba, ahonnan Afrika felé veszi az irányt.
Fa Nándor társa az új-zélandi Conrad Colman, a magyar hajós 61 évével a mezőny legidősebb, a 31 esztendős Colman pedig a legfiatalabb tagja. Fa - aki háromszoros földkerülőnek számít - március 23-án, Székesfehérváron mutatta be 60 lábas (18 méteres) karbon vitorlását, amellyel a hajóosztály világbajnoki sorozatában indul. Később több, a 60 lábas sorozatba tartozó pontgyűjtő versenyen is szeretne részt venni, a végső célja pedig a 2016-17-es Vendée Globe szóló, nonstop földkerülő verseny lesz az új hajóval. A legkeményebb vitorlázóviadal 1992-93-as kiírásában a magyar hajós - legjobb nem franciaként - az ötödik helyen ért célba.
A Barcelona World Race-t, amelynek összdíjazása 500 ezer euró, ezúttal harmadszor rendezik meg. Első alkalommal, 2007-2008-ban a francia Jean-Pierre Dick és az ír Damian Foxall irányította Paprec Virbac 2. nyert 92 nap 9 óra 49 perces eredménnyel. A 2010-11-es kiírásban Dick honfitársával, Loick Peyronnal győzött, ekkor 93 napra, 22 órára és 20 percre volt szükségük a bolygó körbevitorlázásához.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


