U16
Megkezdődött az ifjúsági sakkolimpia Győrben, részvételi csúcs
A péntek esti, színpompás megnyitóval megkezdődött az U16-os ifjúsági sakkolimpia Győrben. A viadalra öt kontinens 38 országa nevezett - ez pedig részvételi csúcsnak számít.
2014.12.13 09:45MTI
Fotó: Facebook/U16 Chess Olympiad Hungary 2014
A magyar szövetség beszámolója szerint a Győri Nemzeti Színházban tartott ünnepélyes eseményen elsőként Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a Magyar Sakkszövetség elnöke szólalt fel, aki köszöntötte a versenyzőket, s egyben megerősítette: a magyar szövetség megpályázza a 2020-as felnőtt olimpia rendezési jogát.
Teodorosz Corbazoglu, az Európai Sakkszövetség (ECU) titkára a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) nevében kijelentette: az előkészületek ismeretében biztos benne, hogy Magyarország és Győr kiváló házigazdája lesz a fiatalok versenyének.
Borkai Zsolt, Győr város polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elmondta, biztos volt benne, hogy a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lesz az első hivatalos magyarországi olimpia, de az U16-os sakkolimpia most "megelőzte" ezt az eseményt.
Az első forduló sorsolásában Polgár Judit segédkezett, aki megjegyezte: ez az első olyan olimpiája, amelyen nem játékosként vesz részt.
A 10 fordulós verseny első köre szombaton 14 órakor kezdődik a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának tornacsarnokában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


