Rövidpályás úszó-vb
Hosszú Katinka világcsúccsal világbajnok 200 méter vegyesen
Hosszú Katinka 200 méteres vegyesúszásban világcsúccsal szerzett világbajnoki címet a dohai rövidpályás vb negyedik versenynapján. Ez volt a magyar versenyző negyedik katari elsősége.
2014.12.06 18:12MTIAz előző három napban három aranyat és két ezüstöt gyűjtő Hosszú, akit a FINA, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség 2014 legjobb úszónőjének választott, az elejétől diktálta a tempót, fokozatosan tett szert egyre nagyobb előnyre, s végül több testhossznyi különbséggel diadalmaskodott.
A célba 2:01.86 perccel csapott be, saját világrekordját javítva tovább. Előző csúcsa 2:02.13 perc volt, ezt idén augusztus 31-én a rövidpályás világkupa-sorozat dubaji állomásán úszta.
„Most az nagyképűen hangzana, ha azt mondanám, a világcsúcs volt a célom – benne volt, persze, de elsősorban a győzelem volt a cél, erre koncentráltam minden idegszálammal" - így nyilatkozott a magyar szövetség Facebook-oldalán Hosszú.
Hozzátette: "Minden támadást vissza akartam verni, a lehető legnagyobb előnyt akartam kiépíteni – ezért is sikerült ennyire jól az úszás. Bár ez a negyedik nap, itt és most nem érzem magam fáradtnak. A világcsúcs után sohasem érzed, hogy fájna bármi is.”
A döntő másik magyarja, Verrasztó Evelyn a hatodik lett 2:07.05 perccel. "Döntőbe szerettem volna kerülni, ez volt a legfontosabb" - összegzett. "Aztán újra meg kell tanulnom az élmezőnyben úszni, mert az utóbbi időben eléggé kikoptam innen. Úgy gondolom, jó úton haladok, holnap is vissza akarok jönni döntőzni 200 gyorson" - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


