Változott a szabály
Mostantól férfiak is versenyezhetnek műúszásban
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) rendkívüli kongresszusán szombaton elfogadták azt a szabálymódosítást, amely szerint a jövőben férfiak is versenyezhetnek műúszásban.
2014.11.29 18:30MTIA magyar szövetség beszámolója szerint a jövő szerdán kezdődő rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, Dohában tartott ülésen több szabályváltozásról döntött a FINA, melyek közül a legradikálisabb a szinkronúszást érinti: már jövőre, a kazanyi világbajnokságon megrendezik a vegyes párosok versenyét, amelyben egy-egy férfi és nő adhat elő egy számot.
A tervek szerint szinkronúszásról művészeti úszásra keresztelik át a sportágat és az is egyre bizonyosabbnak látszik, hogy 2021-ben, amikor Budapesten lesz a világbajnokság, már csapatban is helyet kapnak a férfiak, akiknek a testi ereje még látványosabb dobásokat tesz majd lehetővé.
Korábban több magas rangú vezető hallani sem akart a férfiak bekapcsolódásáról a szinkronúszásban, így a változás oka elsősorban az, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a nemek egyenlőségét hirdeti ott is, ahol eddig kizárólag hölgyek versenyezhettek.
Szintén lesz vegyes páros viadal műugrásban, illetve hivatalosan is felvették a FINA-szakágak sorába - hatodikként - az óriástoronyugrást. Az úszóknál hivatalossá tették a hátúszók rajtját megkönnyítő eszköz használatát, azaz ezentúl nem az olykor csúszósnak bizonyuló falon tarthatják a lábukat a versenyzők, hanem egy, a rajtkőhöz erősített, s a vízbe merülő fémkaron.
A 800 és 1500 méteres gyorsúszásban engedélyezték az elektronikus hossz-számlálók használatát, illetve - a magyar FINA-alelnök, Gyárfás Tamás javaslatát elfogadva - nem csak 50, de 25 méteres medencékben is elérhetők junior világrekordok.
Vízilabdában nem véglegesítették a tesztelt pályarövidítést és labdaméret-csökkentést, így egyetlen lényeges módosítás született: ha bármilyen okból egy csapatnak elfogynának a mezőnyjátékosai, a cserekapus játékosként részt vehet a mérkőzésen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:19 Hatalmas robbanás a SpaceX texasi létesítményében - videó
- 23:50 Országos Beatles találkozó kilencedszer
- 21:55 Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny
- 20:54 Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók
- 19:48 Rekordközeli számban kelnek útra az amerikaiak az Emlékezet napjának ünnepi hétvégéjén
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06