Ökölre mennek
Bedák Zsolt orosz bokszolóval vívja Eb-címmeccsét
Bedák Zsolt az orosz Ruszlan Bercsukkal szemben védheti meg jövő szombaton a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú Európa-bajnoki címét a Ferobox Event és az M1 profi ökölvívó gáláján, a budakalászi sportcsarnokban.
2014.11.28 16:19MTIA Felix Promotion pénteki közleménye szerint Bedák riválisa 14 eddigi profi meccséből tizet nyert meg, s korábban többször bokszolt már magasabb kategóriában is.
A 31 éves Bedák Zsoltnak ez lesz a 24. meccse a profik között, eddig 22 győzelmet aratott, és mindössze egyszer veszített. Idén a jövő szombati lesz a harmadik összecsapása, mivel márciusban megszerezte az Eb-övet a grúz Dzsordzsi Gacsecsiladze kiütésével, majd júniusban, a francia Amor Belahdj Ali ellen meg is védte címét, méghozzá óriási csatában.
"Erdei Zsolt is kiemelte, hogy visszatérésem óta még nem voltam ilyen jó formában" - idézte Bedákot a közlemény, amelyben az is olvasható, hogy a magyar bokszoló mindenképpen győzni szeretne, méghozzá egy élvezetes meccsen.
Bedák Zsolt jelenleg a harmadik helyen áll a WBO ranglistáján, azaz újabb győzelemmel közelebb kerülhetne egy világbajnoki címmeccshez.
A Kalászi Sportcsarnokban Bedák mellett Kovács Attila és Szellő Imre is kötelek közé lép, illetve a kispehelysúly mellett nehézsúlyban is WBO Eb-címmeccset láthatnak a kilátogatók, valamint a közmédia nézői.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


