Hoppá: Armstrong folytatja!
Lance Armstrong folytatja profi versenyzői pályafutását
Lance Armstrong, a Tour de France kerékpáros körverseny korábbi hétszeres amerikai győztese kedden bejelentette, hogy folytatja profi versenyzői pályafutását, sőt jövőre újra a franciaországi viadal bajnoka szeretne lenni.
2008.09.10 12:29MTI/ ma.huArmstrong közleményében azzal indokolta döntését, hogy szeretné jobban tudatosítani az emberekkel, hogy mekkora csapást jelent a rákbetegség. A Vanity Fair című lapban kedden megjelent interjújában pedig arról beszélt, hogy jövőre nyolcadszor is szeretné megnyerni a franciaországi kerékpáros körversenyt.
"Nyitva az ajtó Armstrong előtt. Amennyiben sikerül olyan csapatot találnia, amely indulhat a jövő évi viadalon, akkor ott lehet a rajtnál" - jegyezte meg Christian Prudhomme, a világ legjelentősebb versenyének igazgatója.
Armstrong 1997-ben egyetlen versenyen sem vett részt, mivel hererákot diagnosztizálták nála az orvosok. 1999 és 2005 között viszont minden évben megnyerte a Tour de France-t, amivel kivívta sokak csodálatát - különösen hazájában -, ám nem kevesek gyanakvását is, akik doppingolással gyanúsították meg.
Armstrong mindig kategorikusan cáfolta, hogy tiltott teljesítménynövelő szereket használ volna.
A szakemberek szerint nemcsak annak köszönheti páratlan sikersorozatát, hogy mentálisan megerősödött: a betegség után máshogy épült fel az izomzata, 10 kilóval könnyebben tért vissza, így kitűnő "egynapos" versenyzőből a hegyek királya lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:23 Vizsgálatot kérnek Rogán Antal feleségének szülőfalujában egy kastély megvásárlása miatt
- 6:21 Sok halottja van a Japánra lecsapó tájfunnak, több embert még keresnek
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 20:09 Orbán Balázs lemondott parlamenti mandátumáról
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


