Parasport
Egerben lesz jövőre a kerekesszékes vívó-világbajnokság
"Oroszország nem vállalta a vb integrált lebonyolítását, ezért a Nemzetközi Kerekesszékes Vívó Szövetség (IWAS) új helyszínt keresett, és római ülésén úgy döntött, mi kapjuk meg a rendezési jogot Hongkonggal szemben."
2014.11.23 03:30MTI
Facebook/Kerekesszékes VÍVÁS
Fentieket mondta Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke.
"Ebben a hatalmas sportdiplomáciai sikerben döntő érdemeket szerzett Szekeres Pál, az IWAS alelnöke, aki természetesen szintén részt vett az IWAS tanácskozásán."
Ezen a hétvégén a már hagyományosnak mondható világkupaverseny mellett Egerben ülésezik az Európai Paralimpiai Bizottság (EPC) elnöksége is.
Az alapszabály értelmében mindig a szervezet székhelyén, Bécsben tanácskoznak, de az elnöknek lehetősége van másik helyszínt kijelölni, ami most történt meg először az EPC történetében - ismertette John Petersson, a kontinentális szövetség elnöke. Hozzátette: azért döntött így, mert nagyon sok jót hallott az egri versenyről.
"Nem is csalódtam, fantasztikus környezetben, kiváló viadalt szervezett az MPB. Nyitott vagyok arra, hogy a jövőben is valamelyik kiemelkedő parasportesemény helyszínén ülésezzen a vezetőségünk" - mondta.
Az idei egri kerekesszékes vívó vk-ra 22 országból 152 sportoló nevezett, ami részvételi csúcsot jelent.
A pénteki nyitónapon a magyarok két arany- és egy ezüstérmet szereztek: a tőrözők versenyét Osváth Richárd nyerte, párbajtőrben pedig Krajnyák Zsuzsanna győzött, miután a fináléban jobbnak bizonyult Veres Amarillánál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


