Súlyemelő-vb
Az olimpiai bajnok kínai Huj világcsúcsokkal győzött
A férfiak 69 kilogrammos kategóriájában az olimpiai és világbajnok kínai Liao Huj győzött a súlyemelők kazahsztáni olimpiai kvalifikációs világbajnokságának hétfői versenynapján, ráadásul pazar világcsúcsokkal.
2014.11.10 18:35MTIA kétszeres vb-első, a 2008-as olimpián aranyérmes sportoló előbb szakításban emelte 166 kilóra a világrekordot, amelyet a bolgár Georgi Markov tartott 165-tel a 2000-es sydneyi olimpia óta, majd jó lökésével összetettben is az eddigi legjobb eredményt érte el. Liao Huj, aki már az első fogásnemben szokatlanul tetemes, 12 kilós előnyt szerzett, lökésben 193 kilóig jutott, így összetettben is megjavította saját világcsúcsát.
A tavalyi, wroclawi vb-n felállított 358 kilogrammos rekordot javította 359-re. Az összetettben a második helyen az egyiptomi Mohamed Mahmud, a harmadikon az észak-koreai Kim Mjong Hjok végzett, egyformán 334 kilóval, köztük az döntött, hogy előbbi kisebb testsúllyal mérlegelt.
A súlycsoport magyar szereplője, Lerch Zsolt, aki már vasárnap színre lépett a D csoportban, összetettben (260 kg) 36., szakításban (115) 40., lökésben (145) pedig 37. lett a 42 tagú mezőnyben.
Eredmények, férfi 69 kg:
összetett, világbajnok:
Liao Huj (Kína) 359 kg - világcsúcs (szakítás 166 kg - világcsúcs, lökés 193 kg)
2. Mohamed Mahmud (Egyiptom) 334 (152, 182)
3. Kim Mjong Hjok (Koreai NDK) 334 (152, 182) ...
36. LERCH ZSOLT 260 (115, 145)
szakítás, világbajnok:
Huj 166 kg - világcsúcs
2. Oleg Csen (Oroszország) 154
3. Mahmud 152 ...
40. LERCH ZSOLT 115
lökés világbajnok:
Huj 193 kg
2. Mahmud 182
3. Kim 182 ...
37. LERCH ZSOLT 145
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06