Főszerepben
Görbicz Anita és Gyurta Dániel reklámfilmben szerepel
Görbicz Anita és Gyurta Dániel játssza a főszerepet a decemberi, magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság reklámfilmjében.
2014.11.04 15:28MTIA Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) kedden az egyik fővárosi bevásárlóközpont mozijában mutatta be a rövidfilmet, amelyben a Győri Audi ETO KC Bajnokok Ligája-győztes világklasszisa - aki terhessége miatt nem játszik majd a kontinensviadalon - vezet egy támadást, a lassított felvételek alatt a "gondolatai" hallhatóak, majd a pálya szélén álló olimpiai- világ- és Európa-bajnok úszót hozza játékba.
"Fontos pillanat ez az Európa-bajnokság előtt, hiszen a célegyenesbe érkeztünk - jelentette ki a bemutatón Vetési Iván, az MKSZ és a szervezőbizottság elnöke.
Jelezte, a horvát féllel folyamatosan egyeztetve készül a szervezőbizottság, hogy a december 7-i rajtra minden válogatottat tudjon fogadni. Marczinka Zoltán, a szervezőbizottság ügyvezetője megjegyezte, eddig a jegyek 40-42 százalékét értékesítették.
Hozzátette, az Európai Kézilabda Szövetségtől megkapták a mobillelátók létesítéséhez szükséges engedélyeket, így a Papp László Sportarénában 11 200-an követhetik majd figyelemmel a döntőt. Németh András szövetség kapitány elmondta, a felkészülés négy hét múlva indul, addig a játékosok a klubjukban edzenek.
Hozzátette, a gárda november 29-én az osztrákokkal, december 4-én pedig a franciákkal Győrben játszik felkészülési mérkőzést. A szakember kitért Görbicz Anita hiányára is.
Mint mondta, az irányító pozitív szemlélete sokat segít általában a csapatnak, ezért megkérte őt arra, hogy segítsen az együttesnek a kontinensviadal alatt, amit a játékos örömmel el is vállalt.
A keddi eseményen bejelentették, hogy a kontinensviadal hivatalos szállítópartnere a szövetség egyik főtámogatója, a Mercedes-Benz Hungária lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06