Magyar-horvát rendezés
Női kézilabda Eb - Löke szerint nem volt még ilyen erős mezőny
Heidi Löke, a norvégok világklasszis beállósa szerint soha sem volt még olyan erős mezőny a női kézilabda Európa-bajnokságok történetében, mint most lesz decemberben, a magyar-horvát közös rendezésű tornán.
2014.10.29 16:21MTIA győriek légiósa ezt az Eb honlapjának mondta el, hozzátéve, hogy reméli, csapata ott lesz a legjobbak között. Hangsúlyozta: a várandós Katrine Lunde - akivel a BL-címvédő Győri Audi ETO KC-ban is együtt játszik - ugyan hiányozni fog, de így sem aggódik a kapusposzt miatt.
A 31 éves játékos a nyáron lemondta a válogatottságot, ám nemrégiben meggondolta magát. Mint megjegyezte: nagyon rossz volt televízión nézni a mérkőzéseket, illetve a családja rengeteget segített.
Számára az is plusz öröm, hogy Debrecen játszik majd a norvég együttes, így a Győrben tanuló kisfia akár meg is látogathatja majd. A 134-szeres válogatott beállós szót ejtett a Győr BL-esélyeiről is. Számára nagy motiváció, hogy sorozatban harmadszor nyerhetik meg a legrangosabb kupát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


