Az olimpiai falu tőszomszédságában
Tokió 2020: a japán főváros szívében lesznek a súlyemelőversenyek
A japán főváros központjában, az olimpiai falu tőszomszédságában rendezik meg a 2020-as nyári olimpia súlyemelőversenyeit.
2014.10.14 19:30MTIA Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján olvasható beszámolóban Ádámfi Attila, a MOB nemzetközi kapcsolatok és sportdiplomácia bizottságának tagja elmondta: a Tokyo International Forum ad otthont a sportági viadaloknak.
Ez azoknak a tárgyalásoknak az eredménye, amelyeket Ádámfi Aján Tamásnak, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökének társaságában mint az IWF főigazgatója folytatott a hat év múlva esedékes olimpia szervezőbizottságával (TOCOG).
"A megbeszélések középpontjában a súlyemelés helyszínének kiválasztása és véglegesítése állt. A rendezvényközpont Tokió szívében, az olimpiai falutól mindössze néhány percre található, s nemcsak a versenyeknek lesz méltó helyszíne, de az edzéseknek is otthont ad majd" - nyilatkozta a honlapnak Ádámfi Attila.
A magyar sportdiplomaták Takeda Cunekazu, a Japán Olimpiai Bizottság elnöke meghívásának eleget téve az IWF képviseletében részt vettek az 1964-es tokiói ötkarikás játékok félévszázados jubileumi ünnepségén is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


