NHL
Megjelent Szuper Levente önéletrajzi könyve
Szuper Levi - kalandjaim a Kisstadiontól az NHL-ig címmel megjelent Szuper Levente, 98-szoros válogatott jégkorongozó önéletrajzi könyve.
2014.10.14 13:39MTIA keddi bemutatón a kötetet a társszerző Szűcs Miklós mellett Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője és Spiller István, az MTVA hírügynökségi szerkesztője mutatta be.
Az Ulpius-ház gondozásában megjelent 348 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált kiadványban Szuper beszél arról, hogy hamar válaszúthoz érkezett: gyorsan el kellett döntenie, hogy színészi pályára készül-e vagy hokikapus lesz. Reviczky Gábor partnereként játszotta Bendegúzt az Indul a bakterházban, ami álomszerep volt számára kisfiúként, de mégis inkább a jégkorong mellett döntött. Tizenhat évesen pedig már felnőtt bajnok lett a Ferencvárossal, s akkor nyolcezren éltették őt a teljesen megtelt Budapest Sportcsarnokban.
Korán külföldre került, első szerződését Szuper Levi néven írta alá. Először Németországban légióskodott, majd tehetsége révén kikerült Kanadába, ahol előbb a juniorok között, később pedig a profiliga tartalékbajnokságában, az AHL-ben lett bajnok. Közben járt a világhíres Vlagyiszlav Tretyak torontói kapusiskolájába, aztán amatőr játékengedélyét 2000-ben lefoglalta a Calgary Flames. Tíz mérkőzés erejéig ott ülhetett az NHL-es klub cserepadján, de amint azt megjegyezte: sajnos nem tudott beállni, mert az első számú kapus remekelt akkor.
A tengerentúli évek után megfordult többek között Olaszországban, Svédországban és Kazahsztánban. A válogatottal 2008-ban felkerült a világelitbe. Később pedig, amikor a Vasas szakosztályvezetője lett, akkor is behívták a válogatottba.
"A családi háttér és a barátok nélkül nem juthattam volna el az NHL-ig, ebben nagy szerepe volt annak a mentális erőnek, amit a támogatásukból merítettem" - mondta a 34 éves sportember, majd a mai viszonyokra rátérve hozzátette: nagyon fontosnak tartja, hogy már a gyermeksportolókat is próbálják lelkileg is felkészíteni a rájuk váró feladatokra.
MTI Fotó: Marjai János
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


